Bezárják a tiszai ciánszennyezést okozó romániai Transgold aranybányát, a Remin cég ugyancsak környezeti kockázatokat rejtő hasonló létesítménye pedig legkésőbb év végéig fejezi be működését - jelentette ki Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára az MTI-nek. Az államtitkár pénteken erről Mexico Cityben, a Víz Világtanácsának ülésén szerzett tudomást, ahol az elmúlt napokban tárgyalt a román delegációval. Gombos András közölte, hogy a román kormány a részben állami, részben ausztrál tulajdonban lévő nagybányai Transgold SA-tól már megvonta a környezetvédelmi és működési engedélyét. |
Az államtitkár utalt arra, hogy a Fővárosi Bíróság tavaly májusi döntésének megfelelően a ciánkatasztrófáért perelt cégnek 85 százalékkal vissza kellett fognia termelését, azaz a létesítmény majdnem egy éve csak 15 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működhetett. Gombos András tájékoztatása szerint a román hatóság arra hivatkozva vonta meg a cég engedélyét, hogy idén februárban a létesítmény egyik zagytározójának elfagyott vezetékén kisebb szennyezés jutott a környezetbe.
Az államtitkár jelezte, hogy a borsabányai színesfém-kitermeléssel foglalkozó, állami létesítmény legkésőbb 2006. december végén zár be. Ennél a létesítménynél legutóbb múlt hét szerdán történt környezetszennyezés, amelyről az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) pénteken tájékoztatta az MTI-t. A helyi jellegű szennyeződés magyarországi hatással nem járt. Az elmúlt hat évben negyedszerre történt környezetszennyezés a bányánál.
Az államtitkár megjegyezte: Romániában az állam 19 környezetterhelő létesítményben tulajdonos, ezeket az objektumokat az ország az európai uniós csatlakozásáig be kívánja zárni. Gombos András a bányabezárás részleteiről kedden számol be sajtótájékoztatón.
Az államtitkár szólt arról, hogy a román delegációval folytatott megbeszélése során tárgyaltak a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházásról is. Ennek megvalósulását Magyarország ellenzi. Gombos András szavai szerint Silvian Ionescu, a romániai környezetvédelmi ellenőrző hatóság államtitkári rangú vezetője biztosította arról, hogy a beruházás környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárásában igényt tartanak magyar szakemberek részvételére. Az engedély elbírálásában is részt vehet a magyar fél - tette hozzá az államtitkár. Fontosnak tartotta, hogy a román delegáció szerint Románia a legszigorúbb európai uniós szabályoknak megfelelően kívánja elbírálni az engedélyt.
(MTI - Budapest) |