Át a fenyősötéten
madár szállt, fényt hozott.
A szívnek csend kiáltott.
Kiáltott, hallgatott.
Mentem a kékben, zöldben.
Ölelt álom-hazám.
Manóárnyak szaladtak
az erdő szinpadán.
Fenyősor felsötétlett.
Ringott a fák alatt
gyanta- és gombaillat,
aranyláng-pillanat.
A csendnek szív kiáltott ,
s a szívnek csend, fehér:
csendből jöttünk, s a csendbe
volt-létünk visszatér.
Felragyogott a forrás,
s egy könnycsepp szívemen.
Manók árnyán át nézett
kerek, kíváncsi szem.
A könnycsepp csillagot szórt,
s vélte titkon: talán
üzen álom-hazámnak
könnycseppes volt-hazám,
de csak fenyő sötétlett,
csend fénylett, hallgatott,
s nem-lét ringatott létet,
arany pillanatot.
Lelkes Miklós |
