Gombos András egyfajta Marshall-segélynek nevezte a hétvégén a jelentős támogatást. Az első évre jutó 44 milliárd forint kifizetése október végén megkezdődik és január 10-ig minden gazda megkapja a pénzt. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásra 25 ezernél több igény érkezett be, ami mintegy 120-130 ezer családot érint. A legtöbb igénylő - 4.472 - Bács-Kiskun megyéből kért támogatást, utána következett Szabolcs-Szatmár-Bereg 3.575, majd Hajdú-Bihar 2.471 igénylővel.
Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást öt éven keresztül vehetik igénybe a gazdák, évente 44-44 milliárd forintot osztanak ki - mondta az államtitkár.
Gombos András meglepőnek mondta, hogy milyen nagyságrendben jelentkeztek a természet közeli, tájvédelmi gazdálkodási formára a termelők. Országosan 1,5 millió hektár az ilyen terület, ami az összes mezőgazdasági művelt terület 22,5 százaléka. A következő fontos lépésnek a Natura 2000 Programot nevezte, amelynek keretében 2007. július 1-jétől újabb jelentős európai uniós forrásokhoz jutnak a gazdálkodók. Elmondása szerint 90 nap állt rendelkezésre, hogy a Natura 2000-es területek kijelölésére jelentkezzenek a gazdák, s mindössze 500 "felszólalás" volt a területkijelölések miatt, ami azt jelenti, hogy jól előkészített döntés született.
Gombos András beszámolt arról is, hogy az Európai Unió ellenőrei két hete megvizsgálták a Natura 2000 magyarországi területkijelöléseit, s azt példaértékűnek nevezték. Végezetül elmondta, hogy a 2007-től igényelhető Natura 2000-es támogatás 80 százalékát az Európai Unió finanszírozza, 20 százaléka pedig hazai forrás lesz. Ez előfinanszírozást jelent, vagyis a gazdák előre megkapják a támogatási összeget a területük után.
(MTI - Debrecen) |