Sok nagyvárosban hozzáláttak a csillagokat elhalványító éjszakai fények csökkentéséhez, legutóbb Rómában, ahol a 170.000 utcai lámpából álló közvilágítás halványításától 40 százalékos költségmegtakarítást várnak amellett, hogy újra láthatóvá teszi majd az égbolt csillagait. |
David Crawford, az arizonai székhelyű Nemzetközi Sötét Égbolt szövetség (International Dark-Sky Association) alapítója és elnöke sikeresen hirdette meg a fénnyel történő környezetszennyezés elleni harcot. A mozgalom újabb sikereiről a NewScientist című angol tudományos folyóirat számolt be.
A szövetség tagjainak néhány egyszerű alapszabályt kell betartani: a lámpák lefelé világítsanak, és ne felfelé vagy oldalra, semmi se legyen túlzottan megvilágítva, ki kell kapcsolni a világítást, ha nincs rá szükség, energiatakarékos világítótesteket kell használni, és takarodót kell fújni: éjszakára ki kell kapcsolni a fényreklámokat és a parkolók világítását is.
A mozgalom érvrendszere szerint a szomszédból átjövő fény egyfajta birtokháborításnak is felfogható, az égboltot megvilágítani pedig felesleges és költséges, nem is szólva arról, hogy súlyos pusztítást végez a rovarok világában is. Ugyancsak fontos, hogy a csillagokra tekintő ember érzi a helyét a világegyetemben. A fény-szennyezés nélküli tiszta égbolton szabad szemmel megkülönböztethető jó 7.000 csillag közül a nagyvárosokban jó ha 70 kilátszik az alulról megvilágított pára mögül.
Crawford most az Ausztráliában már hivatalos szabványként elfogadotthoz hasonló egységes világítási szabályrendszer kidolgozásán dolgozik, s reméli, hogy mozgalmához egyre több amerikai nagyváros is csatlakozik.
(MTI - Budapest) |