Idén augusztusban maroknyi Csemetés csapatunk útnak indult, hogy bebarangolja Székelyvarságot és környékét, annak minden látnivalójával együtt. Utunk meglepően gondtalanul telt, eltekintve a dévai útfelújítások miatti elkeveredéstől, és gépjárművünk rendszámának leesésétől. Utóbbi szerencsére újra visszakerült az autóra, s így érkeztünk meg előbb a magával ragadó zetelaki víztározóhoz, majd némi zötykölődés után szállásunkhoz.

Másnap kipihenten, és a hegyi levegőtől frissen nekivágtunk első túránknak, s felkerestük Tartód várát. A felfestett túrajelzések ugyan nem voltak mindig egyértelműek, de néhány helybéli segítségével végül meghódítottuk a várat, vagyis annak aprócska maradványait. Sikeres odatalálásunktól felbátorodva visszafelé már egy jelzetlen utat választottunk, s jól tettük, mert hazafelé sok rókagombát szedtünk, ami fantasztikus vacsora alapanyag lett később. Emellett fotóztunk még szártalan bábakalácsot, különféle stádiumú ebihalat, gombákat, sőt, a szemfülesebbek még medve lábnyomot is.

Következő nap, hat fős csapatunk további két fővel kiegészülve, végül teljesnek mondható létszámmal célba vette a kilátót, majd a Csorgókő vízesést. A kilátó kissé instabil létrafokait mászva mindenki abban reménykedett, hogy a látvány kárpótolni fogja őt a felfelé mászás közben átélt félelemért, és végül így is lett. Ennél lenyűgözőbb látványt csak a 6-7 méter magasból alázúduló, kétszintes vízesés nyújtott, ahol el is időztünk egy keveset, és elfogyasztottunk az ebédünk. Szállásunk felé tartva ismét a vacsorához gyűjtögettünk. Ezúttal a rókagomba mellé került még a lábasba nagy őzláb, nyári vargánya és néhány tinóru is.

A vasárnapi reggeli után izgatottan indultunk útnak, hiszen aznap tartották a falu határában a Málnaszüret fesztivált. Nekivágtunk hát felkeresni e helyet, nem sejtvén, hogy igencsak messzi van a szállásunktól, így már annak is örültünk, hogy délidőben odaértünk, s rögtön az ebéddel kezdtünk. Kis pihenő után szétnéztünk a népesnek nem mondható vásári forgatagban. Én személy szerint nagyon kerestem a rendezvény névadóját, a málnát, hiszen eddigi barangolásaink során elég sokat csemegéztünk belőle, a fesztiválon azonban csak egy helyen találtam, s ott is csak lekvár formájában. Ez számomra kissé csalódás volt, hiszen vettem és ettem volna szívesen. Ehelyett muszáj volt beérnem a kürtőskaláccsal, aminek íze azért némileg kárpótolt. Hazaindulás előtt barangoltunk még egy keveset a környéken, s nem maradhatott el a szokásos gombaszedés sem. Utunk csemetés fordulattal zárult, ugyanis a helyiektől ellesve egyikünk lestoppolt egy, a faluba tartó szekeret, amire mi is felpattantunk, megkímélve magunkat több kilóméternyi gyaloglástól. Szekértulajdonosunk segítségét megköszönve meghívtuk egy folyékony kenyérre a helyi vendéglátó egységben, majd némi pihenés után visszaindultunk a szállásra.

A következő két napban autós-gyalogos túrákat tettünk. Először ellátogattunk a Zetelaki víztározóhoz. Tervek szerint meg akartuk kerülni a tározót egy jó kis gyalogtúrával, de ez a teljes küldetés csak a csapat aktívabbik felének sikerül.
Másnap ismét felkerekedtünk, és felkerestük a közelben található, sóbányájáról elhíresült Parajdot, és az egyik legismertebb kézműves települést, Korondot. A sóbányába végül nem buszoztunk le, de a túrázósabb kedvűek bejárták a Sószorost és felkapaszkodtak a Sóhátra a tanösvényen keresztül. Korondra visszaautózva mindenki felkeseste a számára legígéretesebbnek tűnő üzletet, ahol ajándékok tömegét lehetett beszerezni.

Hazaindulásunk előtti napon esős, párás időre ébredtünk, ezért a csapat ismét kétfelé oszlott. A minden terepi és időjárási viszonyt elviselők túrázgattak, míg a szoba melegét kedvelők inkább a pihenést és a csapatra való főzést vállalták. Így jól bevacsorázva feküdtünk le aludni utolsó ott töltött éjszakánkon, majd másnap hazaindultunk ezzel a rengeteg élménnyel gazdagodva.

Kiss Marianna
A cikk további képei <<<