Itt bizony erősen vidéki legényekkel állunk szemben, úgyhogy jogos a fenti kérdés... Ekkora kucsmákkal csak faluhelyt találkozhatunk, vagy a kucsmagombák népes táborában. A március klasszikus idényük, s kedvező időjárás esetén - mint amilyen a mostani esős időszak - a jelen cikkben feldolgozott cseh kucsmagomba mellett számos fajukkal megkereshetjük a gombavizsgálókat.

Tavaszi kucsmagombás rizs

A szokásos méricske módszert használhatjuk e helyütt is, tekintettel arra, hogy a gombás rizs csak egy gombányiban tér el a rizses hústól, ízvilága gyakorlatilag ugyanaz, de hát adjunk egyet a vegáknak is. Az alábbi ételbe persze nem vegák ugyanúgy bedolgozhatják a maguk kis csirkehusiját, nem ront a dolgon, sőt…




Amennyiben kifejezetten tavaszi verziót vázolunk fel, a forró olajra kerülő alap itt nem vöröshagyma vagdalék, hanem egy pár csomó, ujjnyi falatkákra darabolt friss zöldhagyma vagy felkarikázott póré. Fontos az, hogy a hagyma is megtartsa darabosságát, így az ételben is jobban mutat, valamint hogy ne idegenkedjünk szőröstől-bőröstől, azaz a zöldjével együtt felhasználni őket, tél végén úgyis nagy szükségünk van minden vitaminforrásra. Az üvegesre pirított hagymadarabokat két fejnyi zúzott fokhagymával karakterizáljuk, majd rákerülhet a gomba, fajától függően előkészítve, azaz tisztítva és megfelelő méretűre vágva.

A legideálisabbnak és ízében legharmonikusabbnak a kucsmagomba számít ezen ételhez, ezt azonban csak a márciusi időszak adhatja meg nekünk, és az is csak kedvező időjárás és évjárat esetén – egyéb hónapokban gondolkodhatunk kiváltásán más fajokkal, a tömöttebb húsú csiperkék és a bő esőn nagyobbra növekvő, de még így is szaporátlan szedésű szegfűgomba is szóba jöhetnek, esetleg hegyvidéken, slusszpoénként a vargányák vagy a sárga rókagomba. Az összeesésre hajlamosabb fajok, mint az őzlábak vagy a pöfetegek nemigen mutatnak jól benne…

A gomba alá már tényleg csak a pikantéria kedvéért kell minimális fehérbort locsolnunk, hiszen a fedőt az edényre helyezve hamarosan elegendő levet ereszt ahhoz, hogy saját levében párolódhassék. Ami engem illet, e párolódást én csak a félfövés állapotáig vinném el, hiszen a gombával készült ételekben az a szép, amikor még felismerhetően benne foglaltatik az étekben a gomba. Ha már textúráját veszti, mintegy magába roskad, már fogyasztása sem ugyanaz az élmény. A párolódás alapfűszerei itt is a só és a bors, szokásosan utóbbit bőkezűen adagolva, s mindegy az erdei hangulatot fokozandó, az a bizonyos kis csokor, vagy szárítva csapott evőkanál kakukkfű is belekerülhet.

A zöldség és az abból előregyártott kocka használata itt is, akárcsak bármely ételnél szabadon variálható, a gombás rizsnél viszont már kötelező elem a felöntésnél a tejszín használata, s akár itt kétszeres, 6 dl-es mennyiséggel is számolhatunk. A tejszínben található tejzsír egyébként utánozhatatlan módon segít a gomba és a fűszerek aromáinak egymásra találni. A továbbiakban az eljárás a szokásos, a rizst belekeverjük, a kétszeres mennyiséggel (mínusz a tejszín) rámért vízzel felöntjük, s forrás után fedő alatt további melegítés nélkül hagyjuk megpuhulni.

A gombás rizsbe utólag a borsót már nem erőltetném, az ízhatásokat fokozandó akár kísérletezhetünk némi zsenge zöldbabbal, a tavaszi időszakban úgyis csak mirelit vagy konzerv verzió képzelhető el. Tálalás előtt viszont szintén egy jó nagy csokor, finomra vágott petrezselyem dukál bele.

Bojtos Ferenc