Kedvezően fogadta a mezőgazdasági bizottság az új erdőtörvény-tervezetet
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szerdai, budapesti ülésén megtárgyalta, és általános parlamenti vitára alkalmasnak találta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot.
Kis János, az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője a bizottság ülésén elmondta, hogy a tervezet kidolgozásakor fontos cél volt a felesleges bürokratikus terhek csökkentése. A főosztályvezető a tervezet egyik fontos újításaként kiemelte, hogy úgynevezett természetességi kategóriákat állítottak fel. Ez alapján például alföldi, nem őshonos erdők esetében lazábbak a gazdálkodási feltételek, mint egy őshonos, nagy ökológiai értékkel bíró, hegyvidéki erdőnél.
Kis János elmondta, hogy a tulajdonviszonyok változása az ágazatban nagyjából befejezettnek tekinthető. A tapasztalatok szerint a gazdálkodók nem a terület "lerablására" törekszenek, a túlzott kivágási félelmek nem igazolódtak be.
A főosztályvezető beszámolt arról is, hogy mára letisztult egy gazdálkodási piramis. Eszerint több százezer erdőtulajdonos, néhány tízezer gazdálkodó, két-háromezer erdész szakember, végül a mintegy 350 fős erdészeti igazgatás építi fel az ágazatot.
Kis János elmondta: 2013-ig mintegy 70 milliárd forint állami forrás áll rendelkezésre erdőtelepítésre, és 22 milliárd forint erdőkhöz kötőtő környezetvédelemre. Összességében 2013-ig az erdőgazdálkodás 120 milliárd forintra számíthat, tette hozzá.
(MTI - Budapest )
Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága részére
Tisztelt Bizottsági Tagok!
A Kormány T/6934 számon beterjesztette az Országgyűlés elé „Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról” szóló törvény tervezetét.
Az előkészítés hiányosságai és a tervezet szakmai tartamával kapcsolatos társadalmi egyetértés hiánya miatt kérjük, hogy a tervezetet minősítse a Bizottság általános vitára alkalmatlannak és kérje meg a Kormányt az előterjesztés visszavonására és jelentős koncepcionális szintű átdolgozására.
Véleményünk szerint a tervezet olyan mértékben csökkenti a hatósági jogköröket, amelyek a természeti értékek megőrzését jelentősen veszélyeztetik.
A törvénytervezet egyoldalú abból a szempontból, hogy nagymértékben ad jogokat az erdőgazdálkodóknak, de az erdőkkel kapcsolatos közérdekű és közjóléti funkciókat használóknak és ezen társadalmi csoportok képviselőinek (természetvédelem, egészség, lakosság, turizmus) nem biztosítja a megfelelő beavatkozási lehetőséget az erdőügyek alakításába.
Mértékadó tudományos és szakmai körök szerint is az erdőgazdálkodás szabályait a tervezettnél jóval differenciáltabban kellene megállapítani, a természetesség és a társadalmi fontosság kritériumai szerint.
A tervezettel kapcsolatos egyeztetés során az FVM nem vette érdemben figyelembe a természetvédő civil szervezetek és állami szervek javaslatait.
A tervezetről az Országos Környezetvédelmi Tanács is állást foglalt. Állásfoglalásában leszövegezte:
„Az erdőgazdálkodás új alapelveiről megnyugtató szakmai konszenzus nem alakult ki, amelyre az új szabályozást felépíteni lehetne, ezért a Testület nem javasolja a kormánynak, hogy a törvénytervezetet a Parlament elé terjessze, csak alapvető és koncepcionális változtatások után.”
Levelünkhöz csatoljuk az állásfoglalás teljes szövegét.
Mivel az előterjesztő az Országos Környezetvédelmi Tanács állásfoglalására sem dolgozta át koncepcionálisan a tervezetet, kérjük, hogy az Országgyűlés ne tartsa általános vitára alkalmasnak az előterjesztést.
Budapest, 2008. december 2.
Farkas István
ügyvezető elnök
Magyar Természetvédők Szövetsége
ifarkas@mtvsz.hu, 20-444-9779
Figeczky Gábor
természetvédelmi igazgató
WWF Magyarország
gabor.figeczky@wwf.hu, 30-6785398
Gyöngyössy Péter
elnök
Kerekerdő Alapítvány
pumilio@freemail.hu, 30-3956624
|