A tragikus kimenetelű, 2000. évi tiszai cianidszennyezés óta február 1-e a Tisza Élővilágának Emléknapja. Az élet, a globális (és lokális) klímaváltozás, a napi politika és a mindenkori gazdasági helyzet gondoskodik arról, hogy egy ilyen „ünnepen” legyen miről elmélkedni, megemlékezni…

A folyó – meggyőződésünk szerint – sosem heveri ki egészen az akkor kapott sebeket, vagyis ez a Tisza már nem lehet az a Tisza, ami a szennyezés nélkül ma lenne. Folyóink élővilágának károsodása, szegényedése nem mérhető halak tonnáiban, annál sokkal alattomosabban jelentkezik az ember „áldásos” tevékenysége nyomán.

Szemre nem észrevehető, hiszen az erős, jól regenerálódó vízi életközösség mindig újra kivirul. De nézzünk csak alaposabban a dolgok mélyére egy példa révén! Milyen összetételű, korú erdők kísérik ma folyóinkat? A faállomány jelentős részét száz éve még sosem látott, tájidegen fafajok viszonylag fiatal példányai adják. Messziről nézve zöld lombsátor borul a vízre, az amerikai kőris őszi lombszíneződése még igen szép is. Aki azonban figyeli az erdőt, növényeit, ízeltlábúit, madarait már évtizedek óta, és értő szeme is van hozzá, az láthatja csak a különbséget. Aki az egykori élővilágról szóló szakirodalmat lapozgatja, az foghatja csak fel, mi hiányzik az alföldi folyók mellől, ami egy-kétszáz éve még teljesen természetes volt. Ami pedig a víz tükre alatt zajlik az évtizedek, évszázadok során, arról szinte senkinek semmi fogalma nincs még manapság sem…

Márpedig egy fontos tétel, hogy ha elvágunk egy hálózatban szálakat (kapcsolatokat), hiányoznak szemek (elemek), akkor az egy darabig rosszabbul, de működik még hálóként, majd egyszer csak hasznavehetetlen foszlány marad. Egyre csökken ellenálló, alkalmazkodó képessége, egyre könnyebb kibillenteni „egyensúlyából” (valójában dinamikus stabilitásából). Ezért veszélyes arra hivatkozni például egy vízlépcső megépítésének terve fölé hajolva, hogy „Ugyan, ez a folyó a szabályozáskor már sokkal nagyobb traumát is kihevert ennél!” Igen, de meddig? Egyszer elfogy a cérna, és a folyó nem tudja regenerálni magát, teljesen magától is összeomlik élő egysége, kimerül végtelennek hitt ereje. Főként, ha nem lesz honnan megújítania magát, nem lesz remény a helyreállásra. Ez az, amit nem kellene megvárnunk, ez az, amire nekünk kell vigyáznunk a nagy közösségben, hiszen vízlépcső sok országban van, de természetes folyó már kevésben.

Mártélyon, a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban 2006. február 1-én programot szerveznek a Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A meghívó és a program az oktatóközpont honlapján megtekinthető.

Paulovics Péter