Az útlevél kezelésére várva eltűnődtem, hogy átérve a román oldalra (Erdélyországba), egy órával öregebbek leszünk, viszont ezt majd visszakapjuk szerdán, ha hazaérünk. A hosszas útlevélkezelés után már csak a pénzváltó seftesekkel kellett megküzdenünk, akik úgy pörgették a pénzt, mint a cirkuszi szemfényvesztők.
Miután túlestünk a kötelező rituálékon, mint hivatalos pénzváltás, matricavásárlás
nem maradt más hátra, minthogy a ködben és zimankóban nekivágjunk Kommandónak.
Amikor valakik még csak ébredeztek, mi már a Bihari hegységet láttunk körvonalazódni, 8-9 óra magasságában.
A kanyargós hegyaljai utakon, a Maros mentén haladva, az egyik út menti sziklán megpillantottuk a romjaiban is impozáns Lippa várát. Első, hosszabb lélegzetvételű pihenőnk a már törzshelyként említhető, mindenki számára kedves kis helyen Gurasadan történt. Kávézás és szendvicsezés után ismét tovább álltunk, s közben szemléltük az út menti falvak lakóit, akik ugyanolyan álmosak voltak, mint a ködbe borított házak. Egyébként a falvakból nem sokat láttunk suhanás közben, legfeljebb néhány füstölgő kéményt, néhány régi ház kontúrját és a tájba bele nem illő cigánypalotákat, amelyeknek túlnyomó részben még vakolata sem volt. A falvak arculatából éppen úgy kilógtak mint az ortodox templomok a katolikus templomok közeléből.
Egyszer csak valaki megszólalt, hogy ott vannak a fogarasi hegyek és havas csúcsok. Kíváncsian, szemünket meresztve szemléltük amint a nagy ködből előbújt egy-egy havas csúcs. Bár a látvány megmelengette lelkünket, de bőrünkön bizony éreztük a tél hideg leheletét.
Brassó előtt, ahogy a hegyek utunkat állják, ahogy az út felfelé kezd kanyarodni, balról és jobbról is sajtárusok kínálják portékáikat. A Fogarasi és a Brassói havasok látványa sokáig kísért minket utunkon, legalábbis addig, amíg be nem sötétedett. Így értünk Kovásznára és onnan Kommandóba. A 20 kilométeres felvezető hegyi útról megállapítottunk, hogy az utat egészen jól helyreállították.
Szabó Mária ismét nagy szeretettel fogadott bennünket. Egy koffeinbomba elfogyasztása és a szállás elfoglalása után ellátogattunk a múzeumba a pótanyagokkal és tablókkal karöltve. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy előző látogatásunkhoz képest milyen hatalmas változásokon ment keresztül az épület külleme és belseje egyaránt. Ekkor már este 10 óra is elmúlt, de a fáradtság nem lehetett úrrá rajtunk, hiszen akadt még némi teendő, úgymond az utolsó simítások véghezvitele. Miután a tablók a falra kerültek és az utolsó csipketerítő is megkapta a maga kis magyarázatos bilétáját átadtuk magunkat a pihenésnek. Ezt csak a hajnali kakaskukorékolás zavarta meg, valamint egy gombalovag ágykommandó, lábtaperoló hadjárat
Mindezt a sokkot és a reggeli hangos szavakat túlélve kipattantunk a jó meleg ágyikóból, hogy a múzeum megnyitójának ünnepségére időben odaérjünk. Kocsis Béla polgármester kezdte meg a beszélők sorát, aki kiemelte, hogy ez a nap nemcsak a mikulás napja a faluban, hanem a kommandói Falumúzeum hivatalosan is megkezdi működését. Ezt követően ügyvezető elnökünk, Ilosvay György szavait hallhattuk, aki szeretettel köszöntötte a falu apraját és nagyját, valamint a további sikeres együttműködés reményében hívta fel mindenki figyelmét arra, hogy összefogással, civil kezdeményezésekkel milyen nagyszerű célok valósíthatóak meg. Végül, de nem utolsó sorban, a nemrég alakult Horn Dávid Egyesület elnökasszonya, Szabó Mária szólott a megjelentekhez. A piros, fehér, zöld, nemzeti színű szalag átvágása után mindenki megcsodálhatta a fáradságos munkával elkészült kiállítást. Az érdeklődők számára az előtér mellett két tárlat tekinthető meg. Az egyik zugban a természettudományi értékek kerültek kiállításra, a másik helyiségben pedig helytörténeti és néprajzi tárgyak, bútordarabok, eszközök sorakoznak.
A megnyitón a Székely Nemzeti Múzeum prominens személyei is részt vettek valamint a közeli Honvédő Egyesület elnöke is megtisztelt minket jelenlétével és részvételével.
Az ünnepséget egy közös ebéd követte, ezután pedig nekiláttunk privát terepi programunknak. A Bászka patak mentén, gyönyörű napsütésben közelítettük meg az egykori Gyulafalvát, illetve annak már csak hűlt helyét. Az út menti ingoványos lápréten addig kutakodtunk, amíg megtaláltuk a jegenyefenyőkkel körbenőtt kutat. Tovább andalogva a hegyoldalon, a nagy fotózások közepette gombára bukkantunk, amelyről a Hajdú Misi meghatározta, hogy ez bizony nem más mint szagos rókagomba, télvíz idején. Miután kiörömködtük magunkat, Bojtos Feri zsebkendőjébe gyűjtöttünk a kincset. Lévén, hogy egyre sötétedett, a kis brigád- Marcsi, Lacus, Misi, Feri és Mónika- megszavazta, hogy a lenn állomásozó Tuskó Lacit, Csehó Gabit és Ilost nem kellene már tovább váratni. Visszaútban a gyimesi csángók házainál leparkíroztunk és elsétáltunk az őslénylenyomatok lelőhelyére, de a tényleges gyűjtögetés elmaradt, úgy döntöttünk ebben az időben mégsem kelünk át mezítlábosan a jéghideg Bászkán, valamint a sötétség is egyre inkább leereszkedett.
Esti program gyanánt búcsút vettünk Marikától, majd a szálláshelyen elfogyasztott, családias vacsora után, egy jó hangulatú beszélgetés kerekedett ki. Voltak, akik hamar ágynak dőltek, de voltak akik hajnalig zsiványkodtak, cseppet sem megrettenve attól, hogy másnap ismét hosszú út áll előttünk.
Hazautazásunk kalandjai közül különösen hármat emelnék ki: elsőként a galloper rendőri kivezénylését a négysávos útról. Ezt szerencsésen megúszva megküzdöttünk a lada szamár szélvédőjének tisztántartásával (LD.: mire nem jó egy pillepalack és egy darabka kis gumicső-pláne ha van aki pulzálja).A határ közelében lévő kicsi Pécsen (Csehó Gabi szóvicce), vagyis a Pécska nevű városban is volt szerencsénk ápolni és mélyíteni kapcsolatainkat, hiszen nyár óta egy kajak várta, hogy hazahozzuk. Miután sikeresen felpakoltuk a szamár hátára, már csak a határőrökkel kellett dűlőre jutnunk, mivel a kenunak semmilyen papírja nem volt, amivel igazolni tudtuk volna, hogy ő is hozzánk tartozik. Ezt is megoldva este 10 órakor már elértük Szeged fényeit és ezzel együtt a puha, hazai, saját ágyikójában aludt mindenki.
További képek itt <<<
Hajdú Mihály
CSEMETE Gombász Szakosztály |
A december 4-ei hűvös hajnalon nehezen ébredtünk, de szorított bennünket az indulás időpontja a hajnail négy óra. A kirándulás résztvevői az Építő utcában gyülekeztek, Bojtos Feri lakása melletti parkolóban vacogtak addig, amíg Csehó Gáborka szépen, komótosan begyűjtötte Algyőn a már fél órája rá váró Hajdú Misit. Közben a Mónika telefonon kérdezte, hogy Leinduljak? vagy Beinduljak?- kommentálta az utazó közönség. Az ülésrend kiosztása után a nagylaki határ felé vettük az irányt, és végállomásunk, az erdélyi Kommandó igencsak messzinek tűnt abban a nagy ködben.