A gyerektáborban az ananász halványlila, a szilva szürkéskék az alma pedig határozottan neonzöld volt… Joggal merül fel a kérdés: vajon mi lehet ez a szín kavalkád? Nos, hát ezt is elmesélem… később.

A heteken keresztül csak papíron látott nevekből gyerekek, anyukák, apukák lettek… gyülekeztünk a vasútállomáson. Feszálltunk, elindultunk, de most sajnos kisvasút helyet buszra szálltunk át. Itt mindenképp megemlíteném, hogy a mindannyiunk számára kedves kisvasutat ilyen-olyan okok miatt 2009. novemberében megszüntették. Kényelmes gyaloglás után megérkeztünk az oktatóközponthoz, majd gyors pakolás után körbe ültünk és bemutatkoztunk. Sok régi ismerős arc került elő, de volt olyan is, aki most volt itt először, ők barát, rokon, ismerős révén hallottak a táborról és jöttek el.

Szinte minden nap tanulhattak valami újat a gyerekek. Első nap Adrián tartott térképismereti bemutatót. Megismerhették a turistajelzéseket, a tájoló használatát és azt is hogy „merre van Észak”. Remélhetőleg így már nem téved el senki. Éjszakai túrákon megfigyelhették a csillagképeket, láthattak hullócsillagokat. Megtudhatták, hogy a Göncölszekér rúdja is segít a tájékozódásban. Na meg azért a látvány is csodálatos. Az Ösborokás túra alatt rácsodálkozhattak a hangyaleső vadásztechnikájára, valamint báránypirosítóval készíthettek indián harci festést. És az elmaradhatatlan buckabukfenc is maradandó „emlékeket” okozott, éppúgy mint néhány tövis.

A borókás túra mellett megnézték a régi száraz malom mintájára épült Pásztormúzeumot, és a Nemzeti park területén működő lovas tanya bemutatóját. Látványos volt, ahogyan a csikóslegények csattogtatták ostoraikat, és vicces volt mikor a csacsi is ugyan úgy parádézott mint a lovak. Voltak a régi katonai bunkernél. Ez mindig nagyon izgalmas. A szűk és sötét bejárat után nem tudhatjuk, mit találunk (ez még nekem is nagy szívdobogást okoz , pedig már egyedül is odatalálok). Talán jobb is ha nem mondom el… mindenkinek fel kell fedezni.
Lacinál megnéztük a méhészetet, és megkóstolhattuk a lépes mézet és a propoliszt. Az utóbbinak igen jó hatása van az emberi szervezetre.

Kedden a kiskunfélegyházi strandon pihentethették fáradt végtagjaikat kicsik és nagyok. Azért nem csak kirándulásból állt a hét, komoly harcok alakultak ki egy-egy számháború csata alkalmával. A korábban kacatnak tűnő szőrme most értékes és nagyon fontos zászló lett. A babgulyás főző verseny során is kerültek elő titkos fűszeresek... de igazából az volt a legfinomabb mikor mind a hármat összeöntöttük. A végén az elmaradhatatlan tudományos játék, harcok a pontokért. Már nem is tudom melyik csapat nyert, de egy-egy kép, mondat még most is élénken él az emlékezetemben és ad mosolyra okot. Több napra jöttek látogatóba Fruzsi és Gábor, s hozták magukkal a mindenki számára nagy vidámságot okozó görényeket. A gyerekek szeretettel és kisebb nagyobb balesetek mellett vigyáztak rájuk.

Jah, és a már korábban említett színkavalkád. Régebbi táborok alkalmával Gabika főzött, csoda finom ebédeket, de most nem tudott jönni, enni viszont kell… én meg ráértem. Kicsit aggódtam, de mikor megláttam Henit az állomáson, megnyugodtam… „baj már nem lehet, max együtt nevetünk”. Egy nap azonban a „kisördög” nem aludt és kitalálta, hogy ma legyen gyümölcsleves… lett. Egész jóra sikerült és már-már büszke is voltam magunkra. Míg a többiek számháborúzni voltak, gondoltam engedek a torkosságnak és megkóstolom komolyabban. Ekkor láttam, hogy a korábban szép és finom gyümölcslevesből kékes, lilás zöld valami lett. A számháborúból éhesen hazatérő gyerekek elé kissé félve téve, de azért bízva a gyermeki fantáziában, elkezdtem szedni. Elfogyott. Evés közben születtek alternatívák, hogy vajon mi történhetett. A teljesség igénye nélkül elmondok párat „Megfőztük Shreket”, „Alga leves” „Biztos a meggy lé és az áfonya miatt”, „Brokkoli krém leves” na ezek alapján ellehet képzelni. Másnapra kiderült a turpisság… Feri és a kék ételfesték volt a hunyó… de innen üzenem neki, hogy „háromszor veri ezt kenden Mónika „néni” vissza”.

Én ismét sok jó élménnyel és emlékkel tértem haza, új barátokat szereztem, és megtanultam zöldbablevest főzni. Remélem minden résztvevő hasonló ként nyilatkozna ha megkérdeznénk. Néhány név akik nélkül is összejött volna, de biztos, hogy nem lett volna ugyan ilyen: Adrián, Szelepke, Gábor és Borbála, Fruzsina, Gábor és a görények, Bogi, Laci,Orsi, Heni, Móni, Feri és végül de nem utolsósorban a gyerekek, na meg talán én is.
Jövőre talán összejön a piros leves is.
Ács Mónika
A cikk további képei <<<